Szerző: Tanítanék

Oktatási Minimum

Ma aláírták a demokratikus ellenzéki pártok az Oktatási Minimumot! 

Politikatörténeti szempontból ez egy kiemelkedő jelentőségű esemény, mert ilyen széleskörű egyetértésre pártok és civilek között az oktatásügy közös alapjairól még nem volt példa Magyarországon.

Aláírásával a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom Párt, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért és az Új Kezdet Párt garantálja, hogy kormányra kerülésük esetén megvalósul Magyarországon a kormányzati ciklusokon átívelő, korszerű, gyermekközpontú, autonóm és megfelelően finanszírozott oktatási rendszer! Most már csak a választókon múlik gyermekeink és az országunk jövője!

Az Oktatási Minimum innen tölthető le: http://bit.ly/OktMin

Reklámok

Mit tehetünk a vitathatatlannal?

A Tanítanék Mozgalom néhány napja nyolc szomorú mondatban adott helyzetjelentést a magyar oktatásügyről. Ezúttal a Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár szerinti "vitathatatlanul jó irányt" elemezzük (vitatjuk), melybe az oktatási kormányzat továbbra is teljes sebességgel "tolja a biciklit". Túl minden egyeztetésen, szakmaiságon, jóérzésen.

Vitára bocsátunk néhány olyan elképzelést is, melyekről úgy gondoljuk, hogy akár már a 2018/2019-es tanévben enyhíthetnék az oktatásügyi krízist. A jelenlegi kormánytól – szokás szerint – nem remélünk sem érdemi reakciót, sem érdemi vitát. De bízunk abban, hogy az ellenzéki pártok hajlandóak lesznek foglalkozni a felmerülő szakmai kérdésekkel és az oktatásügy a 2018-as választási kampány egyik központi témája lesz.


A vitathatatlan azt jelenti, hogy nem érdemes, nem lehet róla vitatkozni.

Palkovics László szerint a kormány 7 évvel ezelőtt vitathatatlanul jó irányt határozott meg az oktatás átalakítására. Hogy ezzel kapcsolatban vitának helye sem lehetett, abban igaza van az államtitkárnak, hiszen azok, akik állítását komolyan szerették volna vitatni, alkalmat sem kaptak rá. A vitától még akkor is elzárkózott, s nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform vitapartnereivel, amikor egyébként éppen ugyanabban a tévéstúdióban voltak jelen. Tehát a felvetett kijelentés tényleg vitathatatlan.

Másrészt, ha az a Fidesz célja, hogy túlterhelt diákok és lestrapált, megosztott tanárok vívják meg mindennapos küzdelmeiket, hogy az egész oktatási rendszert alulfinanszírozottsággal és túlszabályozottsággal gúzsba kösse, hogy az iskolákat, az igazgatókat és a tanárokat autonómiájuktól megfossza, s mindezek következtében csak alattvalók képzésére legyen alkalmas a honi közoktatás, akkor tényleg vitathatatlanul jó az irány. El kell ismerni: ennél jobban ezt valóban nehéz lenne csinálni.

Fenn áll viszont a kérdés: ezt akarjuk-e mindannyian? Mi: szülők, nagyszülők, diákok, tanárok, állampolgárok. Nem vitatja-e a társadalom ennek a célnak a jogosságát? Természetesen, ha nem, akkor vitathatatlanul a Fidesznek kell újabb négy évig folytatnia az Orbán-Parragh-Balog-Hoffmann-Czunyi-Palkovics mű tökéletesítését. Már beláttuk, nem vitatjuk, ebben ők a legtehetségesebbek.

Érdekes módon a parlamenten kívüli és belüli ellenzék hajlandó vitatkozni oktatási elképzeléseikről. Sőt, azt tapasztaljuk, egyre jobban érdeklődik mások véleménye iránt. Szeretnék a vitás kérdéseket tisztázni, s lehetőleg minél több oldalról körüljárni a témát – hátha létezik konszenzus.

A két oldal hozzáállásának vázolása után már mindenkinek csak azt kell eldöntenie, hogy ő a vitathatatlant vagy a "konstruktívan vitassuk meg"- et részesíti-e inkább előnyben. Akinek ez sikerül, az vitathatatlanul tudni fogja, hogy mit tegyen majd 2018 tavaszán a választófülke magányában.

Mindenesetre egy új kormánynak, ha hatékonyabb, humánusabb, kevésbé szegregált és demokratikusabb működésű oktatási rendszert szeretne, már megalakulása után lehetősége van olyan döntéseket hoznia, amelyek nem a „vitathatatlan” irányba mutatnak, hanem már a 2018/2019-es tanévben érzékelhető javulást hoznak, s egyben egy hosszútávú fejlődési pálya kezdőlépései lehetnek.

  • Legyen újra önálló, minden iskolatípusért felelős, szakmai vezetésű oktatási minisztérium! Lehet, hogy ezt sokan csupán gesztusértékű intézkedésnek tartják, pedig egy kormányzó erő ezzel is kinyilváníthatja, hogy mennyire tartja fontosnak az oktatás ügyét, melynek politikai érdekek felett álló nemzeti ügynek kell(ene) lennie.
  • Az éppen a „rendszerben lévő gyerekek” miatt azonnal lépni kell a tanulói terhek csökkentése ügyében: felül kell vizsgálni (különösen a középfokú oktatásban, illetve mindenütt, ahol nincsenek meg hozzá a fizikai feltételek) a mindennapos testnevelést, az állami fenntartású iskolákban az önálló kötelező tanóraként szervezett erkölcs- és hittanórákat, valamint a heti maximális órakereteket. Az általános iskolásoknak ne legyen kötelező 16 óráig az iskolában lenniük. A Nemzeti Alaptanterv tananyagtartalmának és a kerettanterveknek a kötelezőségét megszüntetve is biztosítható a tanórák tartalommal való megtöltése, ugyanakkor a felszabaduló idő egy része gyakorlásra, kompetenciafejlesztésre is fordítható lenne, ami jelentősen csökkenthetné a kitűzött házi feladatok mennyiségét, akár szükségességét.
  • A szakképzés szétverése olyan jól sikerült, hogy talán az fordítható rövid időn belül legnehezebben jó irányba. A közismereti tárgyak csökkentésével és a kötelezővé tett szakmai érettségivel átjárhatatlanná vált a rendszer, és nagyon korlátozott a továbbtanulás. A tantervek kidolgozatlanok, nincs elég szakmai tanár, teljes a káosz. De a most utolsó előtti tanévüket végzőknek biztosan nagy segítség lenne, ha a szakmai érettségi vizsgák kötelező jellegét eltörölnék, s így számukra is választhatóvá válna az ötödik érettségi tárgy.
  • A tankötelezettség korhatárát vissza kell állítani! Ugyanakkor ki kell dolgozni, hogy a mintegy százezer, szakképzettség nélkül az oktatási rendszerből kiesett tizennyolc év alatti fiatal hogyan tehető érdekeltté tanulmányai folytatásában, legalább a középfokú végzettség megszerzésében!
  • A szakmai ellenőrzés mellett megnyitott tankönyvpiacon adjunk lehetőséget az új tankönyveknek, hogy egyenlő esélyeket biztosító versenyben mérettessenek meg!
  • Azonnal módosítható az oktatási költségvetés: mindenkinek vannak arra ötletei, miből is lehet növelni a büdzsét! Kimagaslóan sokat jelentene ez a különleges bánásmódot igénylő gyermekek ellátása terén, hiszen az ő intézményeikben tapasztalható szakember-, és eszközhiány, a jogszabályban garantált minimumfeltételek jogsértő elmaradása nagyrészt az elégtelen finanszírozás következményei. És ne felejtsük el, hogy a Taigetosz-törvény, amely egyelőre – a Tanítanék Mozgalom és az LMP kezdeményezésének köszönhetően –  alkotmánybírósági döntésre vár, szintén ezeknek a gyerekeknek az életét nehezítené még tovább!
  • A pedagógusokat fel kell szabadítani a munka törvénykönyve által megszabottnál jóval magasabb munkaterhek és az elhibázott életpálya-modell nyűge alól, hogy ismét fő feladatukkal, a gyerekekkel foglalkozhassanak. Számukra és a pedagógiai munkát segítő dolgozókra is bérfelzárkóztatási programot kell indítani, hogy értékállóvá tett fizetésük mielőbb elérje legalább az értelmiségi jövedelmek átlagát.
  • Az igazgatóknak adják vissza munkáltatói és gazdálkodói jogaikat!

Talán a szövegezésből is kiderült, hogy mi kedveljük a konstruktív vitákat. Adjuk vissza az érvek és ellenérvek ütköztetésének becsületét! Ezért ragaszkodunk hozzá, mondhatni elemi igényünk, hogy az oktatás kérdéseit széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetések során vitassuk meg!

Nyolc szomorú mondat az elrabolt magyar oktatásról

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot (…)
(A Nyolc Boldogság, Mt 5,1-10)

Nem boldogok, akiknek a kormánya az adóforintokat stadionokra, kisvasútra, plakátokra, propagandára költi, míg az általuk vitathatatlanul megreformált oktatási rendszer – csakúgy, mint az egészségügy, a kulturális és szociális szféra – romokban hever.

Kinek jó ez? Mindazoknak, akik a stadion-, kisvasút- és plakát-projektekből alaposan megtömhetik a zsebüket.

Kinek rossz? Az egész társadalomnak, hiszen a kifosztott és autonómiájuktól megfosztott iskolák nem tudják teljesíteni a feladatukat, s ennek beláthatatlanok a következményei rövid-, és hosszútávon is.

  • Nem boldogok, akiknek a hatalom előírja, hogy egyentankönyveket rendeljenek annak ellenére, hogy mindannyian más-más egyéniségek.

Kinek jó ez? A pozícióba helyezett pártkatonák és haverok által vezetett, monopolhelyzetben lévő állami tankönyvkiadónak, amelynek termékeit az előírások miatt szinte az összes iskolába megrendelik, s így óriási anyagi haszonra tesz szert.

Kinek rossz? A diákoknak, a szülőknek és a tanároknak, akik kénytelenek az eddigieknél sokkal gyengébb minőségű, sok esetben szinte vagy teljesen használhatatlan tankönyvekkel beérni. Az adófizetőknek, mert az „ingyen-tankönyv” szemfényvesztés: a könyvek árát „a közösből” nyilván meg kell fizetnünk, és tanulni ugyan nem lehet belőlük, de legalább azokat is támogatjuk vele, akik erre egyáltalán nem szorulnak rá.

  • Nem boldogok, akiknek a hatalom előírja, hű „szakértőivel” előíratja, mit és hogyan kell tanulni, tanítani.

Kinek jó ez? Azoknak a projektvezetőknek, kormánnyal lojális „szakembereknek”, akik rengeteg pénzt keresnek „munkájukkal”, vagyis az innen-onnan összeollózott, gyakran idejét múlt anyagaikkal, igénytelen, munkaadójuk kegyeit kereső koncepcióikkal. Minimális energiabefektetés, maximális haszon: akár egy-egy továbbképzés vagy konferencia megtartása is lehet hatalmas biznisz, ahelyett, hogy pedagógiai hasznot hozna.

Kinek rossz? A gyerekeknek, akiknek felesleges dolgokat kell tanulniuk, akiktől ellopják a gyerekkort és a tanulás örömét. A tanároknak, akiktől elveszik a pedagógiai szabadságot, a módszertani önállóságot, akiknek felesleges dolgokat kell tanítaniuk, akiktől ellopják a tanítás örömét. A családoknak, a szülőknek, akik együtt szoronganak a gyermekeikkel, vagy akik a rossz oktatási rendszer miatt úgy döntenek, hogy elhagyják hazájukat.

  • Nem boldogok a középiskolások, mert a hatalom kötelező felvételivel és keretszámokkal akarja csökkenteni a gimnáziumi férőhelyek számát, hogy a szétvert szakképzés felé terelje ezt a korosztályt.

Kinek jó ez? A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjének, Parragh Lászlónak, Orbán Viktor barátjának, a legfőbb oktatáspolitikusnak, aki hű tanácsadóként pozíciójában megerősödik, és a Fidesznek, mert a sok egyszer használatos, tanulásra, önálló gondolkodásra képtelen állampolgár megkönnyíti hatalmának megtartását.

Kinek rossz? Azoknak a gyerekeknek, akiket 14 évesen kényszerpályára állít a rendszer, hiszen a szakképzést úgy alakították át, hogy onnan más irányba továbbtanulni, vagy akár csak iskolát váltani szinte lehetetlen, – ráadásul az önképzés, az egész életen át történő tanulás is óriási nehézséget jelent a megfelelő közismereti alapozás nélkül. Már a 2017-es szakgimnáziumi érettségi is jogsértő volt, de a jelenlegi szakgimnazisták sokasága sem tudja pontosan, mi vár rá a tanulmányai végén.

  • Nem boldogok a sajátos nevelési igényű gyerekek, mert őket 2018-tól rábíznák a „képesítés nélküli gyógypedagógusokra”, és nem boldogok a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdők sem, mert tőlük a Taigetosz-törvény elvenné a tantárgyi osztályozás alóli felmentés lehetőségét.

Kinek jó ez? Senkinek.

Kinek rossz? Mindenkinek. Sőt, az érintett gyerekeknek és szüleiknek ez nem egyszerűen „rossz”, nekik ez az ellopott jövő! Nem fognak tudni továbbtanulni, pedig attól, hogy egyes tantárgyakból nem képesek jobban teljesíteni, másokból akár kiemelkedően tehetségesek is lehetnek. A sajátos nevelési igényű gyerekek eddig is csak hiányosan kapták meg a szükséges ellátást, de most még azt is hozzá nem értők fogják nyújtani. Ez azonban nem megoldás. Az egész társadalomnak rossz, ha a szolidaritás és az integráció helyett csak a félresiklott, sikertelen sorsok, a kudarcot valló fiatalok száma nő.

  • Nem boldogok a továbbtanulni vágyók, mert a hatalom egyre csökkenti az egyetemi férőhelyek számát.

Kinek jó ez? Jó egy egyre szűkülő elitnek, amelynek tagjai anyagi lehetőségeik és kapcsolataik révén bekerülnek a legjobb képzésekre, és karrierjüket nem kell konkurenciától félteni. És persze a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjének, Parragh Lászlónak, Orbán Viktor barátjának, a legfőbb oktatáspolitikusnak, akinek sok egyszer használatos szakmunkásra van szüksége az anyagi kiteljesedéshez. Meg a kiművelt emberfőktől hatalmukat féltő, az oktatásra költhető pénzt a zsebükben szívesebben látó politikusoknak.

Kinek rossz? Mindenkinek, aki a jobb élet reményében szeretne továbbtanulni, de egyre kevesebb erre a lehetősége.

  • Nem boldogok a legjobb egyetemeink, mert a hatalom elvette autonómiájukat, dróton rángatja és ellehetetleníti őket.

Kinek jó ez? A hatalmon lévőknek. Minden hatalmát féltő politikusnak, aki fél a kritikától, fél az észérvektől, fél a szakértelemtől, fél a szabad gondolattól, fél a vitától. És persze Vlagyimir Putyinnak.

Kinek rossz? Az egyetemi oktatóknak és az egyetemistáknak, akiknek beszűkítik a lehetőségeit, akiket egyre szorongatóbb bizonytalanságban tartanak. Az egész társadalomnak, hiszen szellemi elitjét már az egyetemi évek alatt könnyedén elszívják azok az országok, ahol a tudást támogatják és megbecsülik.

  • Nem boldogok a PISA-eredmények elemzői, mert olyan tendenciákról kell beszámolniuk, melyek azt bizonyítják, hogy a magyar gyerekek teljesítménye mind nemzetközi összehasonlításban, mind a korábbi eredményekhez képest egyre gyorsabb ütemben romlik.

Kinek jó ez? Szintén azoknak a magukat többszörösen bebiztosító politikusoknak, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz. Ha valaki egy sort sem tud rendesen elolvasni, hogyan tudna olvasni a sorok között? Sötétségben tartott embereket lehet csak „sorosozással”, „migránsozással”, „civilezéssel”, „Brüsszelezéssel”, „nemzeti konzultációval”, média- és plakát-propagandával becsapni, következmények nélkül megalázni, felhergelni, megfélemlíteni és kifosztani.

Kinek rossz? Magyarországnak.

Parragh lukra vetődött – avagy aki át akarja alakítani a közoktatást, legyen tisztában az iskolai végzettség szintjeivel

A szakképzési tanévnyitón Parragh László beszédében adatokkal kívánta szemléltetni, mennyire jó irány a diákok középiskolákból szakiskolákba (bocsánat, az „újbeszéd” szerint szakközépiskolába) terelése:

„A közmunkásoknak közel a fele (…) rendelkezik felsőfokú, vagy pedig rendelkezik középfokú végzettséggel. Ennél szemléletesebben, azt gondolom, nem lehet bemutatni annak az oktatáspolitikának a kudarcát, amit korábban Magyarország folytatott.”

Széky János, az ÉS rovatvezetője kiváló cikkben mutat rá Parragh állításainak csúsztatásaira.

Csakhogy itt nem csak csúsztatásról van szó – az egész gondolatmenet egy tévedésen alapul.

Tudniillik a középfokú iskolai végzettség nem azonos a gimnáziumi végzettséggel, de még az érettségivel sem! A szakmunkások, a szakiskolát végzettek is középfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek!

Parragh László arra az adatra támaszkodva mondta, amit mondott, hogy tavaly a közmunkások 2,4 %-a felsőfokú, 42 %-uk középfokú iskolai végzettséggel rendelkezett. Egy általam ismert korábbi statisztika szerint a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya 45 %:  28 % szakmunkásképzőt/szakiskolát végzett, és csak 17 % érettségizett (nagyjából fele-fele arányban gimnáziumban, ill. szakközépiskolában).

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a munkaképes korú lakosságban kb. másfélszer annyian vannak, akiknek a legmagasabb iskolai végzettsége az érettségi, mint azok, akik csak szakmunkás-iskolai végezettséggel rendelkeznek, ez azt jelenti, hogy

érettségizettként (felsőfokú végzettség nélkül) csaknem 2 és félszer kisebb az esély a közmunkások közé kerülni, mint érettségizetlen szakmunkásként!

Kínos…

2017. szeptember 3.

SAJTÓFIGYELŐ – 2017.08.21.

Az elmúlt hetekben különösen sokat lehetett olvasni különös igazgatói kinevezésekről. Számos esetben indoklás nélkül nyilvánítottak érvénytelennek támogatást kapott intézményvezetői pályázatokat, neveztek ki a nevelőtestület által nem támogatott vezetőket az iskolák élére. A civil szervezetek mellett a Nemzeti Pedagógus Kar és a szakszervezetek is úgy gondolják: elengedhetetlen lenne a döntések indoklása, és semmiképpen nem szabadna vezetőt kinevezni a nevelőtestület ellenében.

“SAJTÓFIGYELŐ – 2017.08.21.” Tovább olvasása

SAJTÓFIGYELŐ – 2017.07.11.

Az utóbbi hetek egyik legtöbbet emlegetett személyisége az Iparkamara elnöke. Parragh László meggyőződéssel vallja, hogy a fiatalokat a szakképzés felé kell terelni, és szűkíteni a gimnáziumok befogadókészségét. Véleményét, amely sajnos az oktatáspolitika számára meghatározó, sokan vitatják, és rendkívül veszélyesnek tartják. Nem véletlen, hogy számos írás foglalkozik a hazai oktatási rendszer válságjelenségeivel, de a Lex Taigetosz által keltett viharok sem csitulnak. Újabb fordulat volt a CEU ügyében, de megoldás még nem látszik. A forró nyár a sajtó vidékén nem hozott uborkaszezont.

“SAJTÓFIGYELŐ – 2017.07.11.” Tovább olvasása

SAJTÓFIGYELŐ – 2017.06.21.

Az elmúlt két hétben tovább pörgött a Lex Taigetosz ügye, a köztársasági elnök aláírta a törvényt, jelenleg az Alkotmánybíróság döntésére várhatunk. Nagy feltűnést keltett az Iparkamara elnöke, amikor kifogásolta a gimnáziumok bezárásának elmaradását. Mint ezt várni lehetett, rengeteg probléma merült fel a szakgimnáziumi érettségik kapcsán, ezért a TASZ, a CKP és a Tanítanék "fellebbezési kisokost" állított össze azok számára, akik problémásnak, jogsértőnek találják az érettségi vizsgájukat. A Kisokos a Tanítanék honlapján olvasható.

“SAJTÓFIGYELŐ – 2017.06.21.” Tovább olvasása